Új elöljárók az Isteni Ige Társasága (verbiták) Magyar Rendtartományában
Május 1-jén P. Burbeła Grzegorz ünnepélyes keretek között átvette a magyar tartomány legfőbb elöljárói hivatalát P. Juhos Ferenctől, leköszönő tartományfőnöktől, a verbiták kőszegi Szent Imre Missziósházának kápolnájában. Juhos Ferenc atya két terminuson, vagyis hat éven át tett eleget ennek a szolgálatnak, így nem is lehetett volna újra megválasztani. Nagyon is érthető hát, hogy a zsúfolásig telt kápolnában a szentmise dicsőséghez érve örömmel és megnyugvással adta át a tartományfőnöki címmel együtt a liturgia vezetését Gergely atyának.
A tartomány legfőbb elöljárójával együtt megváltozott a tartományi tanácsosok személye és száma is. A korábbi négy helyett mostantól két verbita alkotja a tartományfőnök atya mellett a tanácsadó testületet: P. Magung Fransiscus, tartományfőnök-helyettes és Szabó Alex testvér, admonitor, akinek legfőbb feladata az alkotmánybírókéhoz hasonlítható, követi, hogy a tartományi tanács egyes döntései harmóniában vannak-e a rendi Konstitúció előírásaival.
Május első napja Szent Józsefnek, a munkásnak az emléknapja, mely jól mutatja, hogy ezek a tisztségek igen komoly és sokszor nehéz kötelességet jelentenek. Szent József könyörgésére adja meg a Szentlélek, hogy a most beiktatott új elöljárók Szent Józsefhez hasonlóan hű gondnokai legyenek családjuknak, az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának. Szűzanyánk pedig, aki a Missziók Királynője is, és akinek mai nappal a hónapjába beléptünk, legyen támasza az ő Szeplőtelen Szívéről elnevezett provinciának.