Képek és tanúságtételek a 2013. évi missziós ifjúsági hétvégéről
Most voltam elöször ilyen lelkigyakorlaton és az elején nagyon féltem a hétvégétöl, aztàn a végére egy szemhunyás volt az egész. Számomra ez a Missziós Hétvége, mint Ádám atya is mondta, egy levegövétel volt. Kiszakadni a hétköznapokból, elfelejteni minden problémát és önfeledten nevetni. Nagyon sok mindent kaptam, vidámságot, jó beszélgetéseket, új barátokat, ismerősöket és közelebb kerültem az Úrhoz is. Teljesen kicserélődtem a hétvége folyamán. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy más fiatalokkal lehettem együtt, akiknek hasonló a gondolkodása mint nekem. "Ne félj, csak higgy!" ez lett az én mottóm is. Már alig várom a következő alkalmat! :) Bogi
Nagyon jól éreztem magam. Mivel, hogy első alkalommal jöttem ide lelkigyakorlatra az elején egy kicsit izgultam, de rájöttem, hogy feleslegesen. Csodálatos 3 napot töltöttünk együtt jó hangulatban, és lelkiekben épülve. Kikapcsolt és erőt adott! :D Köszönöm hogy ott lehettem. Fergeteges volt a hangulat, jó volt a társaság és egy percig sem unatkoztunk. Minden mellet meg volt a lelkisége is. Barátságok köttettek. És én biztos vagyok benne, hogy akármi is legyen az, én a következő ifjúsági missziós programra biztosan elmegyek, mert amit a Missziós testvérek szerveznek az csak jó lehet. :) Köszönettel: Gréti :)